Őszintén bevallom, nagyon szeretem a melléknévfokozást. De nem ám a szabályosakat, hanem a rendhagyókat. Valószínűleg azért, mert ha ezekre kerül sor, akkor tobzódhatok a klasszikus latin alakokban. Meg a mindenféle jópofa példában. 

De hogy szavam össze ne keverjem, gyorsan tekintsük át, hogy néz ki a

Szabályos melléknévfokozás

Középfoknál még említeni szokták a menos változatot is, vagyis mikor valami kevésbé ilyen vagy olyan, és ezt is lehet relatív felsőfokba tenni:

Este miúdo é o menos inteligente de todos. = Ez a legkevésbé értelmes gyerek mind közül. 

Az abszolút felsőfok, aminek általában (de nem mindig) -issimo a képzője, nem a leg-valamilyenebbet, hanem, a nagyon valamilyent jelöli. 

A minha tia é inteligentíssima. = A nagynéném baromi okos. 

Ez majdnem ugyanaz, mint azt mondani: muito inteligente, de van benne egy érzelmi töltet. 

Olykor első blikkre nem tűnik egyértelműnek, hogy egy adott alak középfokban vagy relatív felsőfokban van-e, hiszen mindössze az különbözteti meg őket, hogy az előbbi előtt nincs határozott névelő. De a szövegkörnyezetből mindig kiderül, hogy melyikre gondolt a költő.

O pai é mais alto do que a avó. = Az apa magasabb a nagymamánál.

O tio é o mais alto de todos. = A nagybácsi a legmagasabb közülük.

O José é o aluno mais estudioso da escola. = José az iskola legszorgalmasabb diákja. 

Az utolsó mondatban ugyan az "o" és a "mais" nem egymás mellett áll, mégis egyértelmű, hogy felsőfokról van szó.  

Már a klasszikus latinban megvolt ennek az elődje, az ún. körülírt fokozás (comparatio periphrastica). Igaz, csak az -eus, -ius, -uus végű melléknevek esetében használták.

Rendhagyó fokozás

Nagy bánatomra a nyelvkönyvek egyre kevesebb rendhagyó alakkal foglalkoznak, amíg majdnem 50 évvel ezelőtt még a Kevés szóval portugálul c. könyvben is voltak ínyencségek, addig a legutóbbi, egyébként egynyelvű portugál kiadások már csak az alap hármat (bom=jó, mau=rossz, grande=nagy) említik, mikor bevezetik a témát. 

Persze ezek nélkül elég nehéz lenne akár csak elkezdeni a beszédet, és a többi rendhagyó sajátos módon rendhagyó, de éppen ezért érdekes közelebbről is megnézni őket.

Ami mindjárt feltűnik a spanyolhoz szokottaknak, hogy a grande előtt nem állhat mais. A nagyobb az mindig maior. A melhor és pior pedig nem csak a bom/boa, mau/má, hanem az adverbiumaik, a bem (jól) és a mal (rosszul) középfokai is. Igaz, olyan is előfordulhat, hogy mais bem, mais mal, de csak speciális esetben, ha az adverbium nem önmagában áll.

És maior do que o teu irmão. = Nagyobb vagy, mint a testvéred. 

Já me sinto melhor. = Már jobban érzem magam. 

 A minha vida vai de mal a pior. = Egyre rosszabb az életem. 

 

Este estádio está mais bem construído do que o outro. = Ezt a stadiont jobban megépítették, mint a másikat. 

Csak a latinos mániám kedvéért, a legalapvetőbb rendhagyó alakok ezekből a latin formákból jöttek létre (minden formából csak egy alakot említve): 

Azért is nagyon érdekes ez a táblázat, mert látszik, hogy a magnus/parvus szavak helyett grande/pequeno jelenik meg, de a fokozásban maradnak az eredeti rendhagyók. A parvus se ment veszendőbe, csak jelentést váltott: a parvo hülyét, agyalágyultat jelent. 

Az igazán nagy dobás persze nem a középfok, hanem az abszolút felsőfok. Ez így furcsának tűnhet, pedig olyat már mindenki hallott, hogy belíssima. Vagyis: gyönyörű, nem pedig a legszebb. Ez az abszolút felsőfok. Ebben sokkal több a szép, rendhagyó alak, persze egy részüket csak az irodalmárok használják. 

Ahol két alak is van, ott általában nem mindegy, melyiket használjuk. Lehet, hogy más a jelentésárnyalatuk. Pl. a superior vagy inferior nem a fizikai magasságra vagy alacsonyságra utal, hanem elvontabb. A supremo és a sumo sem fizikai magasság. O Supremo Tribunal = a Legfelsőbb Bíróság. O sumo pontífice = a legfőbb pap, vagyis a pápa. (Latinul pontifex maximus.) 

A boníssimo/malíssimo ritkább, mint az ótimo/péssimo, olyannyira, hogy a nyelvkönyvek nem is említik, de beszélt nyelvben hallani. (És a Lindley Cintra-féle nyelvtan is hozza.)

Létezik egy rakás olyan, csak közép- illetve olykor abszolút felsőfokkal rendelkező "melléknév", ami ma már csak részben funkcionál melléknévként:

Félig rendhagyók

Az eddig tárgyalt rendhagyókkal szemben van egy csomó olyan melléknév, amelynek csak az abszolút felsőfoka érintett, ezért ezeket a nyelvkönyvek hanyagolják. Nem akarják túlterhelni a diákokat olyan tudással, ami egy középfokú nyelvvizsgához vagy a mindennapi beszélgetéshez nem szükséges. De ha valaki feketeövesnek készül, akkor ezekkel az alakokkal is érdemes megismerkednie. 

Egyrészt léteznek már a latinban is rendhagyó képzésűek. 

1) - l végűek (latinban hat -ilis végű melléknév) 

fácil - facílimo (LAT. facilis - facillimus) - könnyű

difícil - dificílimo (LAT. difficilis - difficillimus) - nehéz

2) az eredetiben -er végűek:

celére - celérrimo (LAT. celer - celerrimus) - gyors

pobre - paupérrimo (LAT. pauper - pauperrimus) - szegény

És most nézzük azokat, amelyek felsőfokban megrázzák magukat és visszatérnek az eredeti latin formájukhoz (a végződésektől eltekintve persze):

 Az humílimo egyébként a fent említett - ilis csoportba tartozott (humilis), csak a portugálban már kapott egy -de véget. És ahogy több helyen láthatjuk, előfordul, hogy kétféle alak is helyesnek számít. 

Nem bírom megállni: azzal ugye, nem mondok újat, hogy a mi szervusz köszönésünk a servus humillimus (legalázatosabb szolgája) kifejezésből ered? 

Olyan szabálytalan képzésű abszolút felsőfok is van, aminek nem hogy latin elődje nincs, de még csak nem is R-re végződik: chiquérrimo (a chique = sikkes szóból). Bár ez nem a legajánlottabb formája, olyan plusz stílusértéke van, hogy kiirthatatlan. És egyébként vicces. 

Felhasznált irodalom:

Celso Cunha, Lindley Cintra, Nova gramática do português contemporâneo, Editora Nova Fronteira, 1985

José A. Palma Caetano - Johannes J. Mayr - Renate Plachy - Franz Ptacek: Grammatik - Portugiesisch, Max Huber Verlag, München, 1986

Nagy Ferenc - Kováts Gyula - Péter Gyula, Latin nyelvtan a középiskolák számára, Tankönyvkiadó, Budapest, 1983