A címben feltett kérdésre elég egyszerű a válasz: nehéz. Hogy mennyire, az egyéni képességektől és előzetes ismeretektől függ, de még a szorgalmas diákoknak is legalább egy-másfél év, hogy beszélni kezdjenek, ebből csak akkor lehet lefaragni, ha már ismernek valamilyen újlatin nyelvet. Vagy nyelvterületen élnek, de most ne ebből induljunk ki. És ne is abból, hogy az ég világon semmi más dolga nincs valakinek, mint nyelvet tanulni, mert ez azért elég ritka.
Vagyis, ha valaki könnyen tanulható idiómát keres, mert a vizsga hiányzik a diplomájához (illetve lassan a felvételijéhez), az nem jó helyen jár. Legkönnyebben persze a spanyol felől közelítve lehet megtanulni portugálul, bár az is igaz, hogy az a portugál szinte soha nem lesz igazi, inkább csak portunyol (portunhol vagy portuñol): így szoktuk nevezni azt a mismást, amit portugál beszélők spanyol címén, illetve spanyolul beszélők portugál címén előadnak.
Az újlatin nyelvek tehát segítenek, de gátolnak is a tanulásban, hiszen rengeteg a hamis barát (szavak, kifejezések, amelyek egyik nyelven mást jelentenek, mint a másikon), keverednek a szóhangsúlyok, a mondatszerkezetek, igen gyakori a kötőszótévesztés, és persze a nemek össze-vissza használata is. És ez még messze nem minden.
Bármennyire is sok a keveredés, azért milliószor könnyebb úgy tanulni egy nyelvet, hogy a szókészlet 90%-a ismerős és a nyelvtani szerkezetek nagy része sem számít újdonságnak. Még az angoltudás is nagyon hasznos, mert az angolban sok a francia/latin eredetű szó, így a portugál szókészlet jó nagy százaléka nem lesz ismeretlen. Ami még sokat számíthat, az a klasszikus műveltség. Ha az illető tanult valamennyi latint, illetve ismer egy csomó latin kifejezést, akkor sokkal könnyebb feladata lesz.
Amit eddig elmondtam, az főleg az írott nyelvre vonatkozik, annak a megértését nagy mértékben segíti az előzetes nyelvismeret. Csakhogy a beszélt nyelv olyan kihívásokat tartogat, amelyekkel már az egyéb nyelveken szólók is nehezen fognak megbirkózni. Főleg az európai portugálra igaz, de azért a brazil se kutya:egyrészt amit leírva látunk és amit hallunk, az első pár hónapban nem igazán stimmel, másrészt a kiejtés elsajátításához se kis erőfeszítés szükséges.
Nem, mintha a portugál szavak leírása olyan logikátlan lenne, mint azt az angol esetében tapasztaljuk. Ha valaki már tud valamennyire portugálul, akkor egy addig ismeretlen szó tökéletes kiejtése sem szokott gondot okozni neki, mert nagyon szépen működnek a szabályok, pontosan lehet tudni, hol a hangsúly, és hogyan kell ejteni az egyes betűket. Kivéve az x-et, mert azt ismeretlen szóban csak megtippelni tudjuk. És persze külföldinek a zárt/nyílt magánhangzók közti különbségek se jönnek át sokáig, meg problémás az [R] torokhang kinyögése (ez szerintem igazán szépen csak a helyieknek megy), és még említhetnénk pár kicsiséget, de ezek a megértést nem akadályozzák alapvetően.
Az például, hogy a brazilban bevett szokás a T-t bizonyos esetekben cs-nek és a D-t dzs-nek ejteni (általában magas magánhangzó előtt, de olyan is van, hogy csak sejtik a magánhangzót, pedig nincs is ott - pl a ritmo), soha senkinek nem okoz problémát abban, hogy megértsen egy szöveget, pedig a portugálok (és sok brazil is) T-ket és D-ket ejtenek ugyanott.
Az viszont már probléma, ha rossz helyre tesszük a hangsúlyt, mivel főleg az európai portugálban a hangsúlytalan magánhangzók hajlamosak eltűnni a ködben. Ha nem azt hangsúlyozzuk, amit kéne, akkor a szó fele elszáll. Nem mindegy például, hogy azt mondjuk: massa (tészta) vagy azt: maçã (alma). A nazális ejtés elhagyása is érthetetlenné teheti a szót.
Mivel a kiejtés ilyen bonyolult, az anyanyelvi beszélőt megérteni sem egyszerű. Sőt. Nem elég, hogy a szavak felét elnyelik, de még csak nem is tartanak szünetet az egyes szavak között, és az egész beszéd olyan folyamatos, hogy a gyakorlatlan fül egyszerűen nem hallja ki, hol kezdődnek és hol végződnek a szavak. Ezért is annyira fontos hanganyagokat hallgatni, filmeket nézni (főleg felirattal tanulságos): a nyelv dallama csak így mászik bele a fülünkbe. (Persze a szerencsésebbek élőben is megtapasztalhatják.)
Emlékszem az első durva élményemre, mikor egy kissé beszédhibás néni fogadott portugál levelezőpartnerem lakásában, mikor életemben először jártam az országban. Alig értettem valamit abból, amit mondott, pedig már másfél éve tanultam, és anyanyelvi tanáraink is voltak az egyetemen. De ott és akkor csak néztem ki a fejemből, és úgy éreztem, esélytelen, hogy valaha megértsem a beszédét. Aztán egy hét alatt egészen hozzászoktam.
Minden nyelvben vannak mumusok, a portugálban a kiejtés és a beszélt szöveg megértése biztosan a mumusok között van, de az igerendszer se semmi. Igaz, a kivételektől eltekintve (amelyek mindig a leggyakrabban használt szavak közül kerülnek ki), értési zavart ritkán okoz, hogy olyan sok igeidő van, inkább azok helyes használata nehéz. A személyes névmások is alaposan bele tudnak zavarni a lelki békénkbe, főleg, mert nem szoktunk hozzá, hogy különösebben nehéz legyen megfogalmazni valami ilyet: odaadom neki azt. Most tessék elképzelni, hogy a neki és az azt egybegyógyul: lhe + o = lho. Hát még, mikor potyognak a mássalhangzók (r, s, z kiesése), l-lé alakulnak, vagy a nazális előzmény egy n-t varázsol oda, ahol előtte nem volt semmi...
A portugál tehát kemény dió, de nagyon hasznos: a fenti térképen megtekinthető, hány országban beszélik hivatalos nyelvként, de aki portugálul tud, annak a spanyol sem okoz gondot, így aztán elég sok emberrel fogunk tudni kommunikálni, ha eljutunk egy bizonyos szintre.