Ma van a portugál nyelv nemzetközi napja (Dia Mundial da Língua Portuguesa), és meg kell hagyni, az utóbbi két évben nem voltam valami aktív a blogon. Éppen ezért jó, hogy ebből az apropóból új életet lehelhetek ebbe a projektbe. Időközben persze a Facebook oldalamon folyamatosan posztoltam, és nemrégiben elkezdtem oda Wordwall feladatokat is kitenni. Ezt a gyakorlatot is szeretném folytatni, akit érdekel, az keressen rá: ez a legutóbbi kis teszt.

Gyakran felmerül a kérdés, mielőtt valaki elszánná magát a nyelvtanulásra, milyen nehéz egy nyelvet közepes szinten elsajátítani? És mennyi időbe telik, mire ez sikerül? Az ugyebár nyilvánvaló, hogy ennek a kérdésnek a megválaszolásához elsősorban azt kell tudnunk, hogy az illető, aki ezt tudni szeretné, milyen anyanyelvű és az anyanyelvén kívül beszél-e még más nyelven, illetve az általa ismert nyelvek milyen nyelvcsaládba tartoznak.

Ha a nyelvtanuló magyar és semmilyen idegen nyelven nem beszél, akkor sokkal nehezebb lesz a dolga, mint egy spanyolnak vagy olasznak, de már az is sokat segíthet a portugálban, ha valaki jól tud angolul. Mivel az angol szókincse nagyrészt az ófranciára és a latinra épül, rengeteg szó ismerős lesz ezekből -- persze elsősorban az ún. tudós, bonyolultabb szavak, de azért az indoeurópai alapszókincsre is lehet némileg támaszkodni.

Legkönnyebb dolguk azoknak lesz, akik spanyol, olasz illetve francia tudással rendelkeznek, de ők lesznek azok is, akik örökké keverik majd a portugált az általuk már ismert neolatin nyelvvel. Természetesen segíthet a latin tudás is, bár ez manapság elég ritka. Nálam a latin elég jó alapot adott anno.

Induljunk ki abból, hogy olyasvalaki kérdezi, mennyire nehéz a portugál, aki magyar anyanyelvű és addig csak angolul tanult, és/ vagy esetleg németet. A német nagyon nem fog számítani, bár azért pár dologban segíthet. Pl. abban, hogy a németben is vannak nemek, igaz, hogy a portugálban csak kettő, a németben meg három, de legalább a szemlélet meglesz.

Tehát mi az, amit a nyelvtanulók általában könnyűnek tartanak a portugálban?

1. Vannak olyan hangok, amelyek a magyarban is léteznek, pl. ZS, S, NY -- persze nem pont így írjuk őket, de kiejtésileg ezek nem jelentenek számunkra kihívást. A magyar ZS megjelenhet J, G vagy Z és S formájában is. Az S lehet S, X vagy CH: az S és az X messze nem mindig magyar szokás szerinti S, az CH viszont az: Az NY hang NH-ként íródik.

2. Az egyik határozott névelőnk azonos: A. Igaz, hogy ez csak a nőnemű szavak határozott névelője, de akkor is kellemes egybeesés.

3. Nincs valódi névszóragozás (kivéve a személyes névmásokat). Ezt főleg azoknak mondom, akik már szenvedtek a német, a latin vagy az orosz névszóragozással. (Mivel ezeket a nyelveket ismerem behatóbban, ezeket a példákat hoztam. A magyarról azért nem is beszélek, mert egy anyanyelvinek sose tűnik fel, milyen szörnyű a ragozás.) Nem tudom, melyik a legrosszabb, de hogy a portugálban a deklináció hiánya egyáltalán nem zavar, az biztos.

Azt, hogy egy adott szó milyen szerepet tölt be a mondatban, a mondatban elfoglalt helye és esetleg a prepozíció fogja eldönteni. Ezek ilyenek pl.: a, de, com, por, para... Az alany és tárgyeset tényleg csak a szórend alapján különböztethető meg.

A melléknevek emiatt nem okoznak nagyobb fejtörést, nem kell külön melléknévragozást tanulni, igazán üdítő... (Persze a fokozásnál azért vannak kihívások, lásd ezt a posztomat.)

4. Egyes prepozíciók sok jelentéssel bírnak. Nem is tudom, ezt most nehézségnek tartsam-e, mindenesetre viszonylag könnyű megtanulni az összes prepozíciót, inkább az a nehéz, mikor kirakósozni kell velük.

Azt hiszem, a könnyű dolgokkal végeztünk is. Nincs belőlük túl sok... Jöjjenek a nehézségek!

1. Kiejtés

Itt nagyon nem mindegy, melyik nyelvváltozatról van szó, ugyanis az európai (PT) és a brazil (BR) között vannak lényegi különbségek. Mindenképpen az európai a nehezebb. Ez a változat ugyanis összerántja a szavakat (ebben az oroszra hasonlít), míg a brazilban minden szótagot kiejtünk. Mit jelent a szavak összerántása? Gyakorlatilag azt, hogy a szavak egy, hangsúlyos szótag körül sűrűsödnek össze, a hangsúlyos magánhangzót halljuk, a többi meg vagy elnyelődik vagy redukálódik, alig lesz hallható.

Persze más problémák is vannak a kiejtéssel, nehézséget jelentenek pl. a nazális hangok, amelyeket elég nehéz megtanulni, illetve a torokban képzett R: ezt nem anyanyelvi szinte képtelen reprodukálni. (Egyébként nem csak egyféle ejtése van.)

A kiejtés mentségére mondva azért ha egyszer megtanultuk, hogy milyen betűt milyen pozícióban hogyan ejtünk, akkor elég kicsi az esély, hogy mégis másképp mondják, tehát ebben a tekintetben egyszerűbb, mint az angol. Kivétel az X, ill. az U némasága vagy V hangként ejtése Q vagy G után: mert ezeket nem lehet kitalálni, de a többi esetben eléggé egyértelmű a megoldás (többé-kevésbé, hiszen regionális különbségek léteznek). Ráadásul a nem természetes helyen lévő hangsúlyokat a helyesírás ékezetekkel jelzi (nem úgy, mint pl. az oroszban, ahol egy ismeretlen szónál nem tudhatjuk, hol a hangsúly.)

A BR kiejtés megint más lapra tartozik, viszont ott örülhetünk annak, hogy olyan kedves hangok, mint a CS meg a DZS, megjelennek... Igaz, nem mindig logikusan...

2. Igeragozás

Amit nyerünk a hiányzó névszóragozáson, azt elveszítjük az eszméletlen bonyolult igeragozáson.

Rögtön az első pár leckében szembesülünk azzal, hogy három létige is van, a SER, az ESTAR és az HAVER, de tulajdonképpen még a TER is félig-meddig ide tartozik... Na meg a FICAR, ami szövegkörnyezettől függően változtatja kényre-kedvre a jelentését (marad, van valahol, válik valamilyenné)...

Számos múlt idő létezik, különbséget teszünk a folyamatban lévő és a már befejezett történések, cselekvések között, aztán ott a kötőmód (conjuntivo / subjuntivo), aminek mibenlétét most nem is próbálom elmagyarázni, és ehhez még hozzájönnek olyan finomságok, mint a körülírt igeragozások (perifrásticas), meg a személyes főnévi igenév (infinitivo pessoal)... Hogy az igenevekről ne is beszéljünk...

3. Összevonások

A portugál imád összevonni, és közben mindenféle őrült hangszabályok mentén ferdíti el a szavak végét vagy éppen közepét. Nagyon egyszerű példák: az EM prepozíció és az A, O határozott névelő összeolvadásából lesz a NO ill. NA (= -ban, -ben, -on, -en, -ön). Tehát a NO az nem a magyar NEM (mert az a NÃO), hanem az xy dologban... NO CARRO = az autóban. Milyen jó, hogy a NA meg összecseng az orosz на prepozícióval, ami ugyanazt jelenti. Csak ott nincs határozott névelő...

Az igazán kiborító az, amikor az igeragozás és az összevonások házasságából megszületnek az olyan szépségek, mint: fá-lo-ei (meg fogom csinálni), tê-lo-ão (meglesz nekik), comprá-la-íamos (megvennénk), stb.

4. Luzitanizmusok

Ez minden nyelv legélvezetesebb része: a csak rá jellemző kifejezések, metaforák. Akkor kerülnek elő, mikor az ember már kezdi azt hinni, hogy átlátja a struktúrákat, tudja a ragozásokat, egész jól érti a leckéket. Kac-kac... Aztán kikerül anyanyelvi környezetbe, és néz, mint borjú az új kapura, mert nem ért semmit... Főleg a hétköznapi szövegekkel kerül bajba.

Vem cá ter... Mit akar ez jelenteni? Miért TER? Pedig csak annyit jelent, hogy Gyere ide! Tira o cavalinho da chuva! Vedd ki a kiscsikót az esőről? Mi vaaan? Hátrébb az agarakkal! Ja, hogy erre mi kutyákat használunk, nem lovakat. Não seria bom morrer na praia. Nem lenne jó a strandon meghalni. Hát, tényleg nem lenne jó, de mit akar ez jelenteni? Nem lenne jó a célegyenesben vereséget szenvedni.

Végül térjünk vissza arra a kérdésre, hogy mennyi időbe telik megtanulni egy nyelvet...

Szerintem erre a kérdésre nem létezik valódi válasz. Egyrészt olyan nincs, hogy megtanultunk egy nyelvet. Még magyarul is minden nap tanulok valami újat. A nyelvtanulásnak soha nincs vége. B1 szintre el lehet jutni egy, másfél év alatt, ha nagyon jó a nyelvérzéked, elég időt szánsz rá és nagyon szorgalmas vagy, ráadásul még nem töltötted be a 40-et. (Olyan diákról beszélek, akinek nincs előzetes neolatin nyelvtudása.) A legtöbb embernél valami hiányzik ezekből a feltételekből.

Anyanyelvi környezetben, és ha nagyon muszáj, akkor megy ez gyorsabban is, de nagyon fontos, hogy ne legyenek a közeledben magyarok, és ne használd az angolt! Még így se biztos, hogy segít az anyanyelvi környezet, mert ha nem tudsz integrálódni az ottani világba, nem alakítasz ki kapcsolatokat, akkor az immerzió sokkal nehezebb lesz. (Az immerzió elmerülést jelent: a nyelvtanulás leghatékonyabb módja, ha teljesen belemerülsz a nyelvbe, éjjel-nappal azt hallgatod, és ehhez igazán nem kell anyanyelvi környezet sem, a mai feltételek mellett podcastokkal, videókkal remekül el lehet merülni.)

A portugálban egyébként még az nagyon jó, hogy lehet érte lelkesedni. Szinte egyetlen diákra sem emlékszem, aki ne azért akart volna tanulni, mert szerette vagy a portugálokat, vagy a brazilokat, vagy a capoeirát...

Remélem, hasznos volt a poszt és ha most határoztátok el, hogy portugálul tanulnátok, akkor keressetek meg!